Nem is tudom mivel kezdjem. Egyfelől tök jó a nővértanoncokkal együtt dolgozni. (vannak fiúk is) de ezek most élvezik, segítenek, és korban is közel állunk, így még beszélgetni is lehet.
Másik, hogy kedvencke kedves volt,még meg is dicsért, hogy egészen jót diktáltam.
És ami ma szar volt. Megint felhívtak, a röntgenből, ma kivételesen sterilben voltam, és közölték, hogy a tegnap felvett néninek áttétjei vannak. Rögtön fel is mentem, és megnéztem a képeket, és kitöltöttem az MR papírokat, és akkor be kellett menni felvilágosítani. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy valamit mondanom kell. Csak az igazat... És a következő pillanatban ott álltam az ágya mellett, és arról beszéltem, hogy megvannak az eredmények. És ez volt a point of no return, vagyis, ahonnan nem volt visszaút. Szar valakinek megmondani, hogy áttétjei vannak...Főleg ha te belül tudod, hogy ez mit jelent. És persze azt kérdezi, hogy mennyi ideje van hátra. Bár nem tudom, de mégsem mondhatom, hogy szerintem max fél év. Ez nem fer. Sem vele sem velem... Aztán este megnéztük az MR-t: áttétek a 2, 3, 4, 5 ágyéki csigolyában, az 1es keresztcsontiban, a keresztcsontban, és a 3as háti csigolyában. A terv cementtel megerősítés. Vagyis adunk a szarnak egy pofont, had fröccsenjen. De hát kiszedni 5 egymás alatti csigolyát mégsem lehet. Adenokarcinomát meg aztán kiválóan lehet sugarazni... (teljesen zárójeles kérdés, hogy miért kellet 2 centis nyirokcsómóáttétes nyelvcsaprákot növesztenie, ami azért ha az ember nem teljesen igénytelen látszik is...) Azért írok erről ennyit, mert ő az első ember, akinek én mondtam meg azt, amit senki nem akar hallani. Még arra is tisztán emlékszem amikor végignéztem egy ember halálát. Ez annál kicsit jobb, de akkor is azt érzed, hogy valahol tehetsz róla. Ha más nem, temiattad derül ki.
Kimegyek biciklizni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése