Na de haladjunk, mint mindig. A mai nap legnagyobb elismerése, hogy Péter megkért véna szúrásra, és bár vakrepülés volt, végén csak csepegett az infúzió, és ha hétfőn megint kell szúrnom, akkor ezt tényleg szóvá teszem a főnöknél, mert képtelenség, hogy az egy-két vénával rendelkező combom vastagságú nőknél az este még 2 tűvel rendelkezőnek reggel egy sincs, és a szigorló sem tud szúrni azt mehetek én. Persze jó gyakorlat, de ez nonszensz, hogy egy tű 1-2 napot bír ki.
Hogy mitől félek? Nos egyszerű. A napok rövidülésével egyre többet megyek sötétben. Igaz hogy van hátsólámpám, prizmám, de ez akkor is egy olyan dolog ami nem rajtam múlik. Amikor cikázok a kocsisor között, akkor én mérem fel a delikvens mozgását, sebességét, én becsülöm meg merre megy és mi lesz a vége. Ha elbaszom (lekopogom, de ilyen még nem volt) Akkor az én hibámból kenődök az oldalára, de az még mindig nem ugyan az, mintha egy aki mögöttem 100al jön nem vesz észre. Bár nem tudnak vezetni, az becsülendő, hogy mind sávot váltva előz, és észre is vesznek... De elég egy... Így ha látom világítani a lámpát mögöttem, mindig bennem van a félsz, hogy vajon ő is lát-e engem? Mert elég, ha egy nem vesz észre...
Új extrém sportként kitaláltam a hegyről lefele sötétben... :D nagy feeeling, és itt el is megy, mert egyfelől ismerem az utakat, annyira, hogy tudjam hol van úthiba, másfelől nincs úthiba, ezért relatíve biztonságos...:D
Vigyázz magadra...
VálaszTörlés